Friss hírek az ESG területéről!

– Belényi Andrea írása –

Készül az az uniós irányelv, amely valószínűleg felbolygatja majd az üzleti világot. A tervezett szabályozás célja az emberi jogok nagyobb hangsúlya és a negatív környezeti hatások csökkentése az üzleti kapcsolatokban is.

Az ESG komplex témaköre sok cégnek nem újdonság. Sokan készítenek például fenntarthatósági jelentést, amelyben közzéteszik, hogy ők maguk milyen hatást gyakorolnak a környezetünkre, hogyan figyelnek a környezetvédelemre és az emberi jogi aspektusokra.

Ezt a pozitív változást tovább erősíti majd az előreláthatóan 2025. körül életbe lépő uniós irányelv, mely szerint a nagyobb cégeknek (500 munkavállaló és nettó 150 millió eurós árbevétel felett) mindenképpen kötelező lesz a fenntarthatósági átvilágítás, amit a cégeknek az üzleti kapcsolataikban kell majd alkalmazniuk. A cégek felelőssége lesz, hogy csak olyan cégekkel lépjenek üzleti kapcsolatba, akik vállalják, hogy azonos értékek és elvek mentén működnek, illetve elfogadják azt az etikai kódexet, amelyet a szerződő cég alkalmaz.

Mindebből kiderül, hogy a változás nagy hatással lesz a kisebb partner- illetve beszállító cégekre is. Őket nem közvetlenül érinti majd a szabályozás, de ha kapcsolatban akarnak maradni nagyobb partnercégeikkel, akkor nekik is komolyan kell venniük a környezetvédelmi és az emberi jogi előírásokat.

Cikk megosztása:

Facebook
Twitter
Pinterest