AI és Digitalizáció

A digitális átállás a vállalkozások sikerének alapja

A vállalatok piaci versenyben elért pozíciója elsősorban attól függ, hogy mennyiben tudnak élni a digitalizáció kínálta előnyökkel és képesek-e alkalmazkodni az adatgazdaság üzleti környezetéhez. A sikeres üzlet alapvető feltétele az adatokra, a digitális szolgáltatásokra és a mesterséges intelligenciára vonatkozó komplex jogi szabályozásnak való megfelelési stratégia kialakítása és megvalósítása.

 

Vállalati célok

A mai adatalapú gazdaságban a digitalizáció célja új digitális megoldásokkal (pl. AI, IoT, Cloud, Big Data, API) átalakítani mind az értékesítési és ügyfélkapcsolati, mind a belső működési folyamatokat. Mindez jelentősen gyorsítja, kényelmesebbé és hatékonyabbá teszi a vállalati folyamatokat.

Komplex jogi környezet

A digitális átállás arra kényszeríti a vállalatokat, hogy megfeleljenek az ezzel járó nagyszámú és szerteágazó jogi kihívásnak. Ez a megfelelés stratégiai tervezést igényel, hiszen figyelembe kell venni az adatvédelmi, és az adatok újra-felhasználására vonatkozó követelményeket, a fogyasztóvédelmi, a versenyjogi, az e-kereskedelemre és a szerződésekre vonatkozó szabályozásokat, a szerzői jogi követelményeket, és még sorolhatnánk.

Ennek a megfelelésnek egy komplex környezetben kell megtörténnie, ahol a technológiák gyors fejlődése miatt számos bizonytalansággal kell számolniuk a vállalatoknak. Mindez a belső folyamatok digitalizációjára is érvényes, hiszen ez is egy szervezeti és munkajogi kihívásokkal teli jogi környezetben történik.

Közép- és Délkelet Európai lefedettség

A Közép- és Délkelet Európa országaiban is aktív vállalatok számára egy olyan, általunk menedzselt és koordinált hálózatot kínálunk, amelynek tagjai az egyes országok digitalizációra és mesterséges intelligenciára specializálódott vezető ügyvédi irodái.

A Baltikumtól a Dél-Balkánig terjedő hálózatunk több mint fél évtizede nyújt koordinált jogi szolgáltatásokat több országban aktív ügyfeleinknek, beleértve többszáz projektet, amelyben a világ egyik vezető technológiai vállalatát segítettük.

25 év tapasztalat a világ élvonalában

Ügyvédeink több mint 25 éve részesei a digitalizáció élvonalába tartozó nemzetközi vállalatok életének és technológiai erőfeszítéseik megvalósításának.

Magabiztossággal tölt el és motivál bennünket, hogy régi és új ügyfeleink működését ezzel a több évtizedes tudással és tapasztalattal tudjuk támogatni, a digitális átállás stratégiai tervezésétől egészen a gyakorlati megvalósításáig.

360°

A digitális fejlesztések, új üzleti modellek, és a kapcsolódó szerződési környezet kialakítása során a teljeskörűség vezérel bennünket. Ennek része, hogy projektjeinkbe a hagyományos jogi megközelítésen túl beépítjük az adatvédelmi, fogyasztóvédelmi, versenyjogi, médiaszabályozási, reklámjogi és kereskedelmi jogi szempontokat és követelményeket is.

360°-os, üzleti szemléletű és gyakorlatias jogi szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek az adatgazdasággal, a digitalizációval, valamint a mesterséges intelligencia fejlesztésével és alkalmazásával kapcsolatos erőfeszítéseik támogatására.

Dr. Varga János Tamás

irodavezető partner

„Számos, a világ technológiai elitjébe tartozó globális vállalat jogi tanácsadójaként, naprakészek vagyunk mind a technológiák fejlődése, mind az üzleti modellek változása, mind pedig az ezeket befolyásoló jogi szabályozás terén.”

Dr. Várady Endre

partner

„A digitális megoldások és az ezekre vonatkozó jogszabályok napról napra szaporodnak, a követelmények pedig egyre szigorúbbak lesznek. A cégeknek szükségük van egy jogi iránytűre.”

Dr. Belényi Andrea

partner

„One-stop-shop projektmenedzserként a hálózat külföldi ügyvédi irodáinak bevonásával segítjük ügyfeleinket a több országot érintő megfelelőségi projektek megtervezésében és megvalósításában.”

Rólunk mondták ügyfeleink

Színes hírek

Várady Endre és Alessandro Di Mattia beszélgetése az adatvédelemről és a kiberbiztonságról segít az új szabályozásban való eligazodáshoz, és a kiberbiztonsági compliance munka elkezdéséhez.
A PrivacyRules a világon elsőként egy olyan szakmai szövetséget hozott létre, melynek tagjai a világ különböző országainak technológiai és adatvédelmi szakértőiből tevődnek össze.
A megmérettetés kitűnő eredménnyel zárult. A legjobbak között vagyunk munkajog, vállalatfelvásárlás, adatvédelem, technológia, versenyjog és jogviták területeken.
A Chambers európai ügyvédi irodákat értékelő kiadványa 2024-ben – immáron tizennegyedik éve – több jogterületen is a legjobbak közé sorolja irodánkat.
– A SCHUFA-ügy hozadéka: az automatizált hitelbírálat gyakorlatát felül kell vizsgálni – A banki hitelbírálat egyre inkább automatizált módon történik, emberi beavatkozás nélkül.
A hitelpiac az egyik olyan terület, ahol ma már napi szinten találkozhatunk MI alapú megoldásokkal, ugyanakkor itt is jellemző, hogy nem értjük, nem látjuk át, hogy pontosan hogyan is érint mindez minket.
A ChatGPT berobbanásával a mesterséges intelligencia és az adatvédelem különös jogi viszonya igazi „hot topic” lett. Ez nem csoda, hiszen az MI mindenhol ott van, és irgalmatlan mennyiségben és sebességgel gyűjti rólunk a személyes adatokat.
Attila a „Mesterséges intelligencia – Mire ez a nagy felhajtás, és mire lesz jó az AI a bankoknak?” című kerekasztal beszélgetés résztvevőjeként mondta el gondolatait a mesterséges intelligenciáról, és annak a bankszektorra gyakorolt hatásáról.
Idén ügyvédeink közül Varga János Tamás és Várady Endre vett részt Varsóban a Google CEE Legal Hub rendezvényen, ahol a Google részére dolgozó ügyvédi irodák képviselői gyűltek össze a régió országaiból.
Connecting knowledge and people – a jelmondat szerint a Mondaq szindikációs platform a tudást, melyet professzionális tanácsadóktól gyűjtött egybe, összeköti az azt használni akaró emberekkel.
A bankszektor digitális transzformációjával foglalkozó konferencián Attila az NFT (Non Fungible Token) lehetőségeiről és kihívásairól tartott előadást. Az előadást Douglas Adams egyik idézetével kezdte: a híres sci-fi író szerint „minden, amit harmincöt éves...
A digitalizáció forradalma a munkaerőpiacon is végigsöpört, és ennek következményeként egyre nagyobb teret hódít magának a platformmunka. Ha megnézzük a számokat, egészen megdöbbentő trendekre lehetünk figyelmesek: az Európai Bizottság tanulmánya szerint 2022-ben több mint 28 millió ember dolgozott platformmunkásként.
Attila előadásában átfogó képet nyújtott a digitális átalakulás komplex jogi környezetéről. Beszélt az e-kereskedelem, a mesterséges intelligencia (MI), valamint az adatjog szerteágazó szabályozásáról, melynek célja – a személyes adatok védelme mellett – az adatok gazdasági kiaknázása.
A vezető internetes gazdasági portál a mesterséges intelligenciára (MI) vonatkozó szabályozás jelenéről és jövőjéről kérdezte kollégáinkat. A téma „hot topic”: az MI velünk él, jelen van a munkahelyeken, a gazdasági életben, a cégek életében, de jogi szempontból a szabályozása sokszor...
Mára már teljesen belaktuk a virtuális teret: itt van a vállalkozásunk, itt intézzük ügyeinket, itt reklámozunk, itt költünk pénzt, itt kötünk szerződéseket, egyszóval életünk egy fontos részét már ebben a világban töltjük el.
A Legal 500 értékelése és a kiadványban megjelent ügyfélvélemények alapján elmondhatjuk, hogy nálunk nem három, hanem több, mint egy tucat „muskétás” védi az ügyfelek érdekeit.
Várady Endre kollégánk idén második alkalommal vett részt a Global Leaders Forum (GLF), éves találkozóján, ahol technológiával foglalkozó vezető független ügyvédi irodák képviseltették magukat a világ minden tájáról.
Az EU Bizottsága azt vallja, hogy Európa az új forradalmi technológiák és a régi hagyományos értékek kontinense. Ezen szemlélet mentén készítette elő a mesterséges intelligenciáról szóló Fehér Könyvet.
Ismerjük meg a digitális szerződéskötés fortélyait! Az üzleti élet nem állhat meg. Szerződéskötésekre akkor is szükség van, ha a felek személyesen nem tudnak találkozni egymással.
Irodánk idén is részt vett a Global Leaders Forum találkozóján, ahol összesen 45, technológiai joggal és adatkezeléssel is foglakozó kisebb-nagyobb iroda képviseltette magát a világ minden tájáról. A VJT színeiben idén Dr. Belényi Andrea vett részt a találkozón.

A mesterséges intelligencia bírálja el a lakáshiteledet? Miért ijesztő ez?

A hitelpiac az egyik olyan terület, ahol ma már napi szinten találkozhatunk MI alapú megoldásokkal, ugyanakkor itt is jellemző, hogy nem értjük, nem látjuk át, hogy pontosan hogyan is érint mindez minket.

A mesterséges intelligencia és az adatvédelem: egy különös házasság kezdete (első rész)

A ChatGPT berobbanásával a mesterséges intelligencia és az adatvédelem különös jogi viszonya igazi „hot topic” lett. Ez nem csoda, hiszen az MI mindenhol ott van, és irgalmatlan mennyiségben és sebességgel gyűjti rólunk a személyes adatokat.

Menyhárd Attila a Banking Techology 2023 konferencián

Attila a „Mesterséges intelligencia – Mire ez a nagy felhajtás, és mire lesz jó az AI a bankoknak?” című kerekasztal beszélgetés résztvevőjeként mondta el gondolatait a mesterséges intelligenciáról, és annak a bankszektorra gyakorolt hatásáról.

Ha szeptember eleje, akkor Google BootCamp!

A háromnapos BootCamp rendezvényen szó volt a jövő digitális szabályozói kihívásairól, beleértve a DSA Rendeletet, a felejtéshez való jogot és a kiberbiztonság legújabb vívmányait.

Szakértőink írása a Mondaq összehasonlító útmutatójában

Connecting knowledge and people – a jelmondat szerint a Mondaq szindikációs platform a tudást, melyet professzionális tanácsadóktól gyűjtött egybe, összeköti az azt használni akaró emberekkel. A platform összehasonlító útmutatókat is kínál, melyekből megtudhatjuk, hogy a különféle országok hogyan szabályoznak egy-egy fontos területet. Irodánk szakértői ebben az útmutatóban a mesterséges intelligencia magyar jogi vonatkozásait mutatják be.

Menyhárd Attila előadása a Portfolio Financial IT 2023 konferencián

A bankszektor digitális transzformációjával foglalkozó konferencián Attila az NFT (Non Fungible Token) lehetőségeiről és kihívásairól tartott előadást.

Lehetnek a platformok a jövő munkahelyei?

A digitalizáció forradalma a munkaerőpiacon is végigsöpört, és ennek következményeként egyre nagyobb teret hódít magának a platformmunka. Ha megnézzük a számokat, egészen megdöbbentő trendekre lehetünk figyelmesek: az Európai Bizottság tanulmánya szerint 2022-ben több mint 28 millió ember dolgozott platformmunkásként.

Menyhárd Attila előadóként szerepelt a Porfolio Digital Transformation 2023 konferencián

Attila előadásában átfogó képet nyújtott a digitális átalakulás komplex jogi környezetéről. Beszélt az e-kereskedelem, a mesterséges intelligencia (MI), valamint az adatjog szerteágazó szabályozásáról, melynek célja – a személyes adatok védelme mellett – az adatok gazdasági kiaknázása.

Így szabályozná a Chat GPT-t és a teljes mesterséges intelligenciát az EU

A mesterséges intelligencia (MI) lassan a mindennapjaink részévé válik és nagy változásokat hoz például a munkahelyen, az üzleti életben, a pénzügyekben, vagy az egészségügyben. Azonban még mindig sok a bizonytalanság a lefedhető területekkel, a felhasználás módjával, valamint az alkalmazásának korlátaival kapcsolatban.

Lexology Digital Business 2022 kiadvány – üzlet és jog határok nélkül

Irodánk, mint a világ egyik “Big Four” vezető tech cég tanácsadója, vállalta ezt a kihívást és elkészítette a Lexology Digital Business egész világra kiterjedő kiadványának magyar fejezetét, amely kitűnő jogi útmutatót ad azok számára, akik itthon, vagy akár külföldön digitális vállalkozást alapítanak vagy működtetnek.

Várady Endre volt a „Social Media – Platforms and content” online kerekasztal moderátora a Global Leaders Forum éves találkozóján

Várady Endre kollégánk idén második alkalommal vett részt a Global Leaders Forum (GLF), éves találkozóján, ahol technológiával foglalkozó vezető független ügyvédi irodák képviseltették magukat a világ minden tájáról.

A Fehér Könyv: mérföldkő a mesterséges intelligencia szabályozásában

Az EU Bizottsága azt vallja, hogy Európa az új forradalmi technológiák és a régi hagyományos értékek kontinense. Ezen szemlélet mentén készítette elő a mesterséges intelligenciáról szóló Fehér Könyvet. A könyv célja, hogy megteremtse a szükséges bizalmat és jogszabályi keretet, amely elengedhetetlen a mesterséges intelligencia szélesebb körű európai elterjedéséhez.

Karanténfeladat vállalkozásoknak

Ismerjük meg a digitális szerződéskötés fortélyait! Az üzleti élet nem állhat meg. Szerződéskötésekre akkor is szükség van, ha a felek személyesen nem tudnak találkozni egymással.

Tudsz egy jó irodát Mexikóban? Hát persze!

Irodánk idén is részt vett a Global Leaders Forum találkozóján, ahol összesen 45, technológiai joggal és adatkezeléssel is foglakozó kisebb-nagyobb iroda képviseltette magát a világ minden tájáról. A VJT színeiben idén Dr. Belényi Andrea vett részt a találkozón.

A technológiai jogászok: ászok!

Kevés TMT csapat dicsekedhet ilyen magasra értékelt csapattagokkal: Varga János Tamást a Leading Individual-ek közé sorolja a kiadvány, Várady Endre pedig a Next generation partnerek között kapott helyet. Ezen a területen a legmagasabbra értékelt független magyar irodaként jegyez bennünket a kiadvány.