Külföldi befektetőkre vonatkozó szabályozás

FDI szabályozás
FDI szabályozás

Külföldi befektetőkre vonatkozó szabályozás

Az utóbbi időben kiemelt figyelem kísérte a külföldi befektetők magyarországi befektetéseire vonatkozó szabályozás, illetve azon belül is az úgynevezett „stratégiai társaságokat” érintő jogszabályi rendelkezések változásait. A szabályozás az állam elővásárlási jogának bevezetése, illetve kiszélesítése, valamint a határidők jelentős meghosszabbítása miatt hívta fel magára a szakmai érdeklődést, figyelmet. Úgy tűnik, a szabályok turbulens változási tendenciája végül az egyes veszélyhelyzeti rendelkezéseket törvényi szintre emelő 2025. évi L törvény kapcsolódó fejezetének augusztus 19-i hatályba lépésével jutott nyugvópontra. A következőkben ezeket a szabályokat mutatjuk be röviden.

Stratégiai társaságok – továbbra is szokatlanul tág kör

A szabályozás továbbra is rendkívül tág körben határozza meg a stratégiai társaság fogalmát. Olyan gazdasági társaságok és felsőoktatási intézmények tartoznak ide, amelyek fő-vagy melléktevékenységként a törvény mellékletében meghatározott tevékenységek valamelyikét folytatják. Rövid pillantást vetve a melléklet szerinti listára, nehezen találunk olyan jelentős piaci szereplőt, amelyet ne sorolhatnánk a stratégiai társaság fogalma alá. A teljesség igénye nélkül, a teljes kis-és nagykereskedelmi-, kommunikációs-, ipari-, gyártó-, élelmiszeripari- és turisztikai szektor a szabályozás alá esik.

Külföldi befektetők

Elsősorban harmadik országbeli állampolgárok, jogi személyek, illetve ezek irányítása alatt álló magyar vagy uniós társaságok tartoznak ide. Továbbra is irányadó azonban az a szabály, hogy amennyiben egy ügylet legalább 350 millió forint értékű és az alapján többségi befolyásszerzés történik, valamely EU vagy EGT tagállamban, illetve Svájcban honos állampolgár vagy ott bejegyzett jogi személy is külföldi befektetőnek minősül.

Bejelentési kötelezettség és tudomásulvétel visszaigazolása

A fentiek alapján főszabály szerint a belgazdaságért felelős miniszternek köteles bejelentést tenni minden külföldi befektető, ha legalább 350 millió forint értékű ügylet keretében legalább 5% mértékű részesedést szerez stratégiai társaságban. 10%-ot elérő részesedésszerzés, valamint stratégiai tevékenységhez nélkülözhetetlen eszközök, infrastruktúrák megszerzése esetén azonban az ügylet értéke is irreleváns.

Miniszteri vizsgálat

A bejelentést követően a miniszter megvizsgálja, hogy fennáll-e valamely jogszabályban meghatározott, elsősorban közrend és közbiztonság, illetve államérdek védelmét sértő körülmény. A vizsgálat határideje – a lenti kivétellel – 30 munkanap, amely különösen indokolt esetben 15 nappal meghosszabbítható. Ezt követően születik döntés a tranzakció tudomásulvételének visszaigazolásáról vagy annak megtiltásáról.

Az állam elővásárlási joga

Viszonylag új szabálynak tekinthető, hogy a magyar államot minden más jogosultat megelőző elővásárlási jog illeti meg minden, naperőmű felhasználásával megújuló forrásból villamosenergia-termelést folytató stratégiai társaságot érintő releváns tranzakció esetén. Az állam részére 90 napos jogvesztő határidő áll rendelkezésre, hogy a kérdésben döntést hozzon.

További információért kérjük, forduljon kollégánkhoz, Dr. Beck Nándorhoz.

Cikk megosztása:

Facebook
Twitter
Pinterest