– Beszélgetés Dr. Belényi Andreával és Dr. Tamás Eszter Katával –
Eddig élőben tartottuk, most ez is online történik, mint manapság annyi minden az életünkben. Múlt héten volt a negyedik online „Adatvédelmi tisztviselő (DPO) képzés az egészségügyi szektorban” elnevezésű képzésünk. A képzés két előadóját, Belényi Andreát és Tamás Eszter Katát kérdeztük a tapasztalatokról.
Hogyan zajlanak az online képzések?
BA: Az online forma abban nem hozott változást, hogy egy előre összeállított tematika mentén, megosztva tartjuk az előadásokat. A képzés hossza is azonos: két napot vesz igénybe, és ez alatt a két nap alatt igen intenzíven adjuk át tudásunkat a résztvevőknek. Az online forma abban sem akadályoz bennünket, hogy egymást megismerjük egy kicsit, hiszen fontos, hogy tudjuk, milyen a csoport összetétele. A képzést egy rövid vizsga zárja, ami jó visszacsatolás arra is, hogy lássuk, mennyire jól sikerült átadni az anyagot.
TEK: Az interaktivitás nagy előnye a képzéseinknek, és szeretnénk ezt az online forma mellett is megtartani. Minden alkalommal megkérjük a résztvevőket, hogy amennyiben kérdésük van, tegyék fel azokat, akár a prezentációk közben is. Így diskurzusnak is helye van, és nem csak mi beszélünk folyamatosan.
Jelent bármi különbséget, hogy online vagy személyesen zajlik az oktatás?
BA: Igen, alapvetően más a képzések hangulata. Személyes alkalmakkor számtalan kérdés merül fel, és sok olyan problémáról beszélgetünk közösen, amelyek a résztvevők gyakorlatában már előfordultak. Ilyenkor nehéz az időkeret megtartása. Az online forma viszont valamivel kevesebb interakciót generál, így könnyebb tartani a prezentációs tervet, de nehezebb megítélni, hogy melyik témánál érdemesebb hosszasabban elidőzni, hol nehezebb a megértés. De akár online, akár személyes a képzés, mindenképpen kis létszámú csoportokban tartjuk, mert ennek a hatékonyságában hiszünk.
TEK: Előadóként, a felkészülés szempontjából, nincs jelentős különbség. Online képzéskor figyelembe vesszük, hogy a két napon át napi 7 órában tartott videokonferencia-oktatás igencsak megterhelő: kevés vizuális inger éri azt, aki részt vesz benne, és a képernyő vibrálása is csökkentheti a figyelmet. Ezt azzal ellensúlyozzuk, hogy bevonjuk a hallgatóságot, és amennyire lehet, interaktívvá tesszük ezeket az alkalmakat is. A száraz jogi okfejtés helyett igyekszünk gyakorlati példákat hozni, amit közösen oldunk meg a résztvevőkkel.
Inkább a személyes, vagy az online képzést preferáljátok?
BA: Ez nem egyszerű kérdés. Sokan örülnek, hogy az internet segítségével ilyen nehéz körülmények között is elérhetővé válik a képzés. A résztvevők az ország távolabbi szegleteiből is könnyen csatlakoznak, hiszen egy okoseszközön kívül semmi másra nincs szükségük ahhoz, hogy részt vegyenek a képzésen. Utazással, szállással nem kell foglalkozni, és mi is nagyon ügyelünk arra, hogy beleférjünk az időkeretbe, így az egész képzés jól beleilleszthető a napirendbe. Másrészt azonban szeretünk többet megtudni a résztvevőkről, hogy honnan jönnek, mivel foglalkoznak, és a személyesen tartott prezentációk szünetei kiváló alkalmat biztosítanak ilyen beszélgetésekre, tapasztalatcserékre. Az online alkalmak erre kevésbé alkalmasak. A személyes jelenléttel igazi csapattá kovácsolódnak össze a résztvevők.
TEK: Nekem sem könnyű döntenem. Mindkét formának van helye, és azt gondolom, ugyanannyira értékes mindkettő. Teljesen szubjektív, hogy ki melyiket részesíti előnyben. Én előadóként a személyesebb alkalmakat szeretem jobban, akkor több időt töltünk együtt a résztvevőkkel, egy kicsit kötetlenebbül is. Hallgatóként viszont valószínűleg az online alkalmakat preferálnám, mert azok rugalmasabbak és jobban beilleszthetőek a hétköznapokba.