Ebben azonban segítenek a hatósági iránymutatások. Ma már számos olyan elvárás fogalmazódik meg a cégekkel szemben, ami akár csak pár éve még fel sem merült.
Változtak a jogszabályok az egészségügyi vizsgálatok vonatkozásában! Idén szeptember 1-től a munkavállalókat már nem kell minden esetben rendszeres egészségügyi vizsgálatnak alávetni.
Az EU Mesterséges Intelligencia Rendeletének (AI Act) hazai végrehajtásával kapcsolatos leglényegesebb újdonságokat dr. Várady Endre szakértőnk foglalja össze.
Az érintett cégeknek október 18-tól alkalmazniuk kell a védelmi intézkedéseket, majd december 31-ig meg kell kötniük a szerződést a kibervédelmi auditorral.
Nyilvános konzultációra került az Európai Bizottság iránymutatás tervezete, amely további támogatást nyújt az érintett cégeknek a versenyjogi megfelelésben.
Legtöbb esetben a szabadság kiadása egy közös döntésen alapszik: a munkavállaló odamegy a főnökéhez, elmondja igényeit, a munkáltató mérlegeli azt, majd – ha neki is megfelelő az időpont – kiadja a szabadságot. De...