A képernyő előtti munkavégzésről

– Dr. Tamás Eszter Kata előadása nyomán –

A munka még sosem volt annyira helyhez kötött, mint napjainkban. Az emberek nagy többségénél a munkavégzés azzal jár, hogy mindennap hosszú órákat töltenek a képernyő előtt. Mindez már annyira természetessé vált, hogy szinte észre sem vesszük. Pedig a képernyő előtti munkának is megvannak a maga szabályai. Igaz, hogy ez a szabályrendszer nem mostanában született, és hogy 2003-ban volt utolsó jelentős módosítása, mégis érdemes alaposabban szemügyre venni, milyen jogok illetik meg a képernyő előtt ülő homo sapienst.

Egy számítógépekkel felszerelt munkahelyen a munkáltatónak kötelessége a megfelelő munkakörnyezet kialakítása. Itt ne az esztétikumra gondoljunk, hanem a praktikumra: többek között a dönthető képernyőre, az emelhető munkaasztalra, vagy a lábtámaszra. Fontos, hogy jól el lehessen olvasni a képernyőn szereplő információkat, ezért nem szabad, hogy a képernyő az ablakkal vagy más fényforrással szemben helyezkedjen el, gátolni kell a visszatükröződést. A helyes munkakörnyezet kialakításához tartozik az is, hogy a számítógép ne legyen hangos, és ne bocsásson ki kellemetlen hőt. Fontos (és meghökkentő lehet manapság) továbbá az is, hogy a szoftver, amelyen a munkavállaló dolgozik, magyar súgóval legyen ellátva. És még egy GDPR-t is érintő kötelezettség: a dolgozók munkáját nem szabad úgy ellenőrizni, hogy a dolgozó arról ne tudjon.

A munkáltatónak foglalkoznia kell a munkafolyamatok megszervezésével is. Ha számítógép előtt dolgozunk, jogunk és kötelességünk óránként tíz percre megszakítani a képernyő nézését, de azért ebben az időben is a munkánkkal kapcsolatos tevékenységet kell végeznünk. Egy nap összesen hat órát tölthet a dolgozó a képernyő előtt. Persze, adódhat olyan helyzet, hogy a képernyő folyamatos figyelése nem megszakítható, azonban ezekben a kivételes esetekben is a munkaidőnek maximum 75%-át teheti ki a képernyő előtti munkavégzés.

Ha egy munkavállalónak a számítógép miatt romlik a látása, vagy egyáltalán szüksége van a munkavégzéshez éleslátást biztosító szemüvegre, akkor ezt a munkáltatónak kell számára biztosítani. Új dolgozó felvételekor mindenképpen kezdeményeznie kell a munkáltatónak a szem- és látásvizsgálat elvégzését, a többi, már régebben ott dolgozó munkatársnak pedig kétévente kötelező megvizsgáltatni a látását.

A munkáltatónak fel kell mérnie a fentieken kívül a képernyő előtti munka kockázatait, és ezeket ki is kell értékelnie. További kötelezettségek a képernyő előtti munkavégzéshez kapcsolódóan a tájékoztatás, az oktatás, és a konzultáció lehetőségének biztosítása.

Végül álljon itt egy szemészorvos javaslataiból szemezgetett lista arról, hogy mit tehetünk, ha a napi hat órából öt már eltelt a képernyő előtt, és a szemünk igencsak elfáradt. Fontos jó tanács, hogy a képernyő ne tükröződjön, és legyen szemmagasság alatt. Segíthet fáradt szemünknek a párásított környezet, mely megelőzi a szemszárazságot. Klímát csak limitáltan használjunk. Szükség esetére szerezzünk be szemcseppet, vagy műkönny cseppeket. És végül: szabadidőnkben kíméljük a szemünket, és ne nézzük továbbra is a képernyőt.

Cikk megosztása:

Facebook
Twitter
Pinterest