Nem mindegy, mit ír alá az ember, avagy Bruce Springsteen esete a szerződésekkel

Kolléganőnk, Kenyeres Ágnes hétfői előadását egy fergeteges koncertélmény ihlette. Ági rész vett Bruce Springsteen bécsi koncertjén, és ennek kapcsán mesélt a 74 éves sztár hihetetlen vitalitásáról, karrierjének állomásairól, életéről és arról, hogy egy rossz szerződés aláírása miatt sok-sok éven át ingyen kellett zenélnie.

Born in the USA

Bruce Springsteen egy igazi sztár, akiről még egy csillagot is elneveztek. 1949-ben született New Jersey egyik kisvárosában. Itt járt iskolába, és itt vette az első zeneóráját is, de a szolfézs és a kottaolvasás miatt hamar elfogyott a lelkesedése. Zenei elindulásának végül a Beatles megjelenése adta meg az indító löketet: 13 éves volt ekkor, és végigdolgozott egy nyarat, csak hogy megvehesse magának élete első gitárját.

Később belépett az iskolai zenekarba, és csapatával tűzoltóbálokon, strandokon és más kisebb helyeken népszerű számok eljátszásával szórakoztatta a bulizni vágyó embereket. Miután leérettségizett, szülei elköltöztek a városból, de ő úgy döntött, hogy marad New Jersey-ben. Ekkor már egy másik zenekarban játszott. A zenekar tagjai lakás híján egy surfdeszka gyárban laktak, melynek tulajdonosa vállalta, hogy New Jersey és Richmond klubjaiban fellépéseket szervez számukra. Az együttesnek komoly rajongótábora volt már ebben a két városban, amikor Springsteen úgy döntött, hogy mindez kevés számára, és tovább kell lépni.

Rock and roll’s future

Első igazi menedzsere és producere Mike Appeal volt. Mike felkarolta őt, és Springsteen ekkor, 22 évesen írta alá élete első szerződését, hiszen eddig sem saját lakása, sem bankszámlája, sem munkaszerződése nem volt. Állítása szerint nem értett belőle semmit, de Mike alsógatyáját is aláírta volna, csak hogy zenélhessen.

Mike járta ki számára az első fontos meghallgatást is: John Hammond, aki akkoriban egy igazán nagy név volt a szakmában, meghallgatta Springsteent, aki lenyűgözte őt. Három lemezre szóló lemezszerződést írt alá a Columbia Records lemeztársasággal, és hamarosan meg is jelent első lemeze, a Greetings from Asbury Park. Ekkoriban alakult a kísérő csapata is, az E Street Band, amelynek tagjai több kevesebb változással a mai napig kísérik koncertjein.

A második lemez megjelenése után Hammond nyugdíjba ment, és az új vezetés nem támogatta Springsteen zenéjét. De ekkor egy híres zenekritikus, Jon Landau egyszerűen csak annyit mondott róla: „Láttam a rock and roll jövőjét: úgy hívják, hogy Bruce Springsteen.” Ettől kezdve Springsteen karrierje felfelé ívelt, és harmadik lemeze, a Born to Run meghozta neki az igazi sikert. A zenekar európai turnéba kezdett, és a turnét beharangozó reklámkampány következtében Springsteen arca a legelőkelőbb magazinok címlapján jelent meg.

Azok a bizonyos szerződések

Springsteen és csapata sikert sikerre halmozott. Az eddigi, Mike Apppeal-al kötött szerződés alapján a tagok heti fizetést kaptak (30, 50 majd 70 dollárt), ami nem volt egy nagy pénz, de kényelmesen éltek belőle. Ez a szerződés az európai turné alatt járt le, és a menedzser szeretett volna új szerződést kötni a zenészekkel. Ekkor zárult le a szerződés a lemeztársasággal is, és a megjelent három lemez után összesen 500.000 dollár járt a csapatnak. De mivel a lemeztársaság a csapat menedzserével, azaz Mike Appeal-al állt szerződésben, a pénzt is az ő számlájára utalták, Mike pedig patthelyzet elé állította a zenekart: addig nem akarta elutalni nekik a pénzt, amíg a következő szerződést meg nem kötik. Tárgyalásaik nem jártak sikerrel, mert annak a régi, nagyon előnytelen, 22 évesen aláírt szerződésnek az érvényességéhez nem férhetett kétség. Végül Springsteen megkapta a lemezek tulajdonjogát, a lemezek után járó fél millió dollár viszont a régi menedzsernél maradt. És ekkor jött a következő probléma: a sikeres koncertek és sajtómegjelenések ráirányították Springsteenre az adóhivatal figyelmét. A sztárnak még akkor sem volt bankszámlája, sosem fizetett adót, így a büntetés végül elég magasra rúgott: 1981-ig ő és a zenekara gyakorlatilag ingyen játszott, hogy kifizethesse hátralékait.

Örömzenélés

De mindez egyáltalán nem törte meg Springsteen karrierjét. Huszonegy stúdióalbum, összesen harmincegy lemez és tizenhét turné áll a még mindig szuperaktív sztár mögött. Az USA-ban hetvenegy millióan vásárolták meg valamelyik lemezét, és ez a szám világszerte száznegyven millióra rúg. Legutóbbi lemeze 2022-ben jelent meg.

Springsteen hosszú karrierje alatt sok nemes ügyet karolt fel, énekelt az afrikai éhezők megsegítésére, támogatta a vietnámi háború veteránjait, lemezt adott ki a terrortámadás után, és Magyarországra is az emberi jogokért tartott koncertsorozat egyik résztvevőjeként jutott el.

És hogyan tud Bruce Springsteen még 74 évesen is háromórás szuperkoncerteket adni? Soha nem volt káros szenvedélye, heti háromszor edz, boldog családban él, és hihetetlen mértékben élvezi, amit csinál. A pénz pedig, úgy tűnik, nem annyira számít.

Cikk megosztása:

Facebook
Twitter
Pinterest