– Interjú Csernus Zoltánnal –

Csernus Zoltán már itt van az irodában a kezdetek óta, sőt, Varga János Tamás irodavezető partnerrel már majdnem húsz éve dolgozik együtt. Ismerjük történeteit, sajátos humorát, lelkesedését a jog iránt. Ebben az interjúban biztos sok olyanról lesz majd szó, amiről már mindenki tud, de remélem sok új is kiderül Zoli életéről, gondolkozásáról.

Honnan származol?

Családom eredetileg a mai Szlovákia déli részéről származik. Az 1650-es években Csernyus István I. Lipót királytól nemességet és birtokot kapott, a szlovákiai Kőkeszi falut. A Kőkeszi Csernyus családból a Napóleoni háborúk idején ketten leköltöztek a Délvidékre, a mai Szerbia északi területére, ahol én is születtem. Idővel a vezetéknévből Csernus lett.

Melyik városban születtél?

Verbászon. Ez egy 24 ezres ipari városka, ahol több gyár is található. A kisváros a Ferenc csatorna partján fekszik, Bács-Bodrog megyében, ami a Duna-Tisza köze legdélibb része. Főleg német többségű település volt, anyai nagyanyám is német, de kevés magyar és szerb is lakott ott. A második világháború után a németeket elűzték, és montenegrói szerbeket telepítettek a helyükre.

Mi volt a következő állomás az életedben?

1981-ben Szabadkára költöztünk, a magyar határ közelébe, mert ott volt magyar nyelvű középoktatás. Tíz évet éltem ott, majd kitört a háború, és engem is besoroztak a szerb hadseregbe. Ekkor dezertáltam, és véglegesen átjöttem Magyarországra. 2006 tavaszáig katonai büntetőeljárás alatt álltam, elfogatóparancs volt hatályban ellenem, aztán 2006 tavaszán hoztak egy amnesztia törvényt, így szabadon hazamehettem. De a szerb határőr így is leszedett a buszról és bekísért a határon lévő rendőrségi épületbe, ahol fél óra hosszat ellenőriztek. Mindez 2006. június 4-én történt, Trianon napján. A háború kitörése után ekkor mentem le először a szüleimhez.

Mikor jöttél át először Magyarországra hosszabb időre?

Valójában már a háború kitörése előtt, a 1980-as évek közepétől Magyarországon éltem, hiszen ekkor már orvostanhallgató voltam SOTE-n. Három évet töltöttem Budapesten jugoszláv állampolgárként. Mindez a késő Kádár korszakban volt, és jugoszláv útlevelem elég király életet biztosított, hiszen ezzel az útlevéllel bármikor lehetett nyugatra utazni. A SOTE-re szüleim elvárása miatt jártam, de nem akartam orvos lenni. Csak félszívvel jártam oda. A biokémia professzor, aki végül kirúgott, ezt mondta búcsúzóul: Azért kapok egyest, hogy ne legyen Szabadkán külön temető a pácienseimnek.

Milyen út vezetett az orvosi egyetemtől a jogi egyetemig?

Valójában a humán tudományok sokkal jobban érdekeltek, és úgy döntöttem, hogy történelmet fogok tanulni. Egy évet elvégeztem szerbül az újvidéki egyetemen, aztán jött a háború, és 1991 nyarán felvettek az ELTE BTK-ra. Amikor már két és fél éve történelmet tanultam, felvettem mellé a politológiát is. A politológia keretében volt két jogi tantárgyunk, a jogi alaptan és az alkotmánytan. A jogi alaptan vizsga egy olyan vizsga volt, ahol jogászokkal együtt vizsgáztunk, és a joghallgatók sorra bukdácsoltak a vizsgán. Azt mondták, hogy ez a tantárgy megtanulhatatlan. Én meg ötöst kaptam belőle. Aztán alkotmánytanból is. Politológiából pedig csak hármast. Ekkor gondoltam azt, hogy nekem a jog jobban tetszik, mint a politológia, és felvételiztem a jogra. Sőt, ekkor még a történelem szakot is otthagytam, mert úgy gondoltam, hogy a kettő együtt már túl sok lenne. A római jog vizsgánál a professzor, amikor megtudta, hogy előtte orvostanhallgató és bölcsész voltam, azt mondta, hogy már csak a teológia hiányzik, és akkor a középkori egyetemek összes spektrumát lefedném.

Mit szeretsz a jogban a legjobban?

Azt, hogy az emberek viszonyait alakítja. Születik egy megállapodás, ami az emberek életének viszonyait befolyásolja. Ez egy életszagú dolog. Igaz, hogy papírmunka, de a papír mögött ott a valós élet.

Volt olyan ügy vagy esemény, ami fordított a gondolkodásodon?

Jogi egyetem után a CEU-n egy évig hallgattam összehasonlító alkotmánytant, akkor sokat tanultunk az amerikai alkotmánybíróság gyakorlatáról. Úgy vettem észre, hogy ezen a szinten már sok mindent bele lehet magyarázni egy-egy mondatba, és itt derült ki számomra, hogy a jog a legfelső szinten már önkényes értelmezésre is lehetőséget ad. Erre egy jó példa volt a Horwitch ügy, ahol a Kúria azt mondta, hogy nem úgy van, ahogy mindenki gondolja. A legfelsőbb szinten már nagyon lehet csűrni-csavarni a szabályt, még akkor is, ha a józan ésszel nincs összhangban.

Mi lennél, ha nem lennél jogász?

Valamilyen tanár szerepben tudnám magam elképzelni.

Mit tanulnál még szívesen?

Minél több idegen nyelvet tud az ember, annál jobb. Szívesen megtanulnék németül vagy franciául, főképp azért, mert jó dolog eredeti nyelven olvasni. Az angol könyveket is szívesebben olvasom angolul, mint magyar fordításban.

Van kedvenc helyed a világban?

Nagyon szeretek a horvát tengerparton lenni. Külön jó benne, hogy ott értem a nyelvet is, és tudok beszélgetni a helyiekkel. Bemegyek a kocsmába, és értem, hogy mit beszélnek. Nem vagyok idegen.

Hogyan szoktál pihenni?

Például szívesen főzök, de ezt a tevékenységet legszívesebben társaságban űzöm. Az utóbbi években zene helyett inkább valamilyen beszélgetést szeretek hallgatni. Olvasni is szeretek, de nem szépirodalmat. Bár a régi emlékiratok, és a régi történetírók szépirodalmi eszközökkel is éltek.

Van kedvenc történelmi korod, ahol szívesen élnél?

Nem szívesen mennék vissza a történelemben. Akkor jó élni, amikor van antibiotikum és vannak gyógyszerek. A mai korban meg lehet állapítani a nyavalyákat és tenni is lehet ellenük.

Szoktál megfogadni dolgokat?

Nem hiszek a fogadalmakban.

Üzensz valamit a kollégáknak?

Üzenetem általánosan az, hogy kételkedjünk. És törekedjünk az igazság megtalálására. Ne elégedjünk meg, kutassuk és vizsgáljuk meg újra és újra az állításokat, vajon igazak-e. A jogászoknak azt üzenem, hogy mindig nézzük meg újra és újra a jogszabály szövegét is, ne emlékezetből dolgozzunk. Keressük meg mindig az eredeti forrást!

Köszönjük Zoli a válaszokat!