Tanulmányíró versenyt hirdetünk!

A VJT & Partners ügyvédi iroda tanulmányíró versenyt hirdet 

egyetemistáknak a következő témakörökben:

digitalizáció  | mesterséges intelligencia | adatjog 

Irodánk szakterületei között az AI és a digitalizáció kiemelten fontos. Hisszük, hogy a modern üzleti és gazdasági környezet nem csak jogi tudást, de újszerű megközelítést is szükségessé tesz. Tanulmányíró versenyünkkel ösztönözni szeretnénk a hallgatókat arra, hogy szembenézzenek a mai kor jogi kihívásaival.

A pályázat tárgya

Pályázni lehet minden olyan, máshol még meg nem jelent dolgozattal, amely a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, az internetes szolgáltatások és az adatjog valamely, a pályázó által szabadon választott témakörét érinti.

A pályázók köre

A pályázatra olyan joghallgatók és jogászok munkáit várjuk, akik a 2023/2024 tanévben jogász osztatlan képzésben vagy doktori (PhD) képzésben vesznek részt, továbbá akik már végeztek, de jogi diplomájukat 2021. szeptember 1-ét követően szerezték meg.

A pályaművek elbírálása

  • Dr. Koltay András professzor, az NMHH elnöke,
  • Dr. Menyhárd Attila professzor, az ELTE ÁJK egyetemi tanára, és
  • Dr. Csere Bálint az OTP Bank Nyrt. vezető jogtanácsosa.

A pályaművek díjazása

Az I. helyezett bruttó 500.000 forint, a II. helyezett bruttó 250.000 forint, a III. helyezett pedig bruttó 150.000 forint pénzjutalomban részesül, amely adóköteles jövedelem. Fenntartjuk a jogot és a lehetőséget arra, hogy a bíráló bizottság döntése szerint a díjakat megosztottan ítéljük oda, illetőleg hogy ha nincs arra érdemes pályázó, akkor helyezettet ne hirdessünk.  

Formai követelmények

A pályaművek kapcsán nincsen terjedelmi megkötés. Optimális terjedelemnek 40.000 – 80.000 karakterszámú (1 – 2 szerzői ív)  munkákat tekintünk. A pályamunkákon kérjük feltüntetni a hallgató nevét, az egyetemet, ahova jár, továbbá az évfolyamot, amelyben a tanulmányai során tart. Doktorandusz hallgatók és végzett jogászok esetében kérjük csatolni a doktori képzésben való részvétel igazolását, illetőleg a diploma másolatát. 

Eredményhirdetés

A tanulmányíró versenyen elért eredményről a díjazottakat közvetlenül, elektronikus úton értesítjük legkésőbb 2024. szeptember 30-ig, és egyúttal felkérjük őket arra, hogy pályázati anyagukat egy előre egyeztetett időpontban irodánkban szóban is prezentálják. Az eredményes pályaművek publikálásához, amennyiben a pályázónak ilyen törekvése van, szakmai és lektori támogatást nyújtunk.

A tanulmányíró verseny végeredményét az iroda honlapján és az iroda közösségi média felületein is megjelentetjük a díjazott nevének, státuszának és fényképének a feltüntetésével együtt.

A pályaművek benyújtása

A pályaművek benyújtásának a határideje 2024. augusztus 15. A pályaműveket elektronikusan kérjük benyújtani a lent elérhető űrlapon. 

A pályaművek benyújtásának szükséges feltétele, hogy a pályázó a tanulmányíró versenyhez kapcsolódó adatkezelési tájékoztató megismerése alapján hozzájárulását adja személyes adatainak kezeléséhez. 

Adatkezelési tájékoztató

 

Cikk megosztása:

Facebook
Twitter
Pinterest