Kutya kötelesség

– Dr. Vezse Eszter előadása nyomán –

Az utóbbi időben, a vírushelyzet okozta karanténnak köszönhetően is, megnőtt a kereslet a négylábú kedvencek iránt. Egyre többen gondolkoznak azon, hogy kutyát vásároljanak vagy fogadjanak örökbe. Vezse Eszter kolléganőnk – maga is kutyatartó, és az ebek nagy barátja – felhívja a figyelmet arra, hogy akármennyire is szeretnénk kutyát, ne döntsünk elhamarkodottan. Mert aztán sok-sok éven át kutya kötelességünk lesz törődni négylábú barátunkkal.

Mielőtt elhatároznánk magunkat, gondoljuk végig, hogy milyen kötelességeink vannak kutyatartóként. Először is nézzünk rá a lakóhelyünkre: elég nagy lesz a hely egy kutya számára? Jogszabály határozza meg az eb tartásához megfelelő legkisebb területnagyságot, mint ahogy azt is, hogy például egy telepőrzésre szánt kutyát 24 óra alatt legalább egyszer meg kell látogatni. Mert a kutyák társas lények, és nekik is megvannak a saját jogaik. Szóval lakóhelyünk méretei mellett érdemes szemügyre venni az időbeosztásunkat is.

Gazdiként kötelességünk ezen túl a kutya egészségügyi felügyelete is. A gondos gazda feladataihoz tartozik az állatorvos rendszeres látogatása, valamint a kötelező oltások beadatása, melyeknek meglétét a kutya kisállat egészségügyi könyve bizonyítja. Valószínűleg kevesen tudják, hogy ennek a kiskönyvnek a sétáltatások során mindig nálunk kell lennie.

Egyébként a sétáltatásnak is megvannak a maga szabályai. Belterület közterületén (így például a köztéri parkokban) a kijelölt kutyafuttatók kivételével mindenhol kötelező a póráz használata, ennek hiányában állatvédelmi bírság szabható ki a gazdira. Ha az eb természeti és védett természeti területen vagy vadászterületen sétál póráz nélkül, akkor szabálysértési eljárás is indulhat ellenünk. És ha tömegközlekedési eszközökön visszük magunkkal a kutyust, a póráz mellett a szájkosár használata is a kötelező.

A mi felelősségünk továbbá, hogy kutyánk mikrochippel legyen ellátva, és az ehhez hozzárendelt adatok mindig frissítve legyenek. Ha az eb elkóborol, vagy ijedtében elszalad a háztól – gondoljunk csak a szilveszteri tűzijátékokra – a chip segítségével az állatorvos be tudja őt azonosítani, és jelezni tudja a gazdának a kutyus hollétét. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt is, hogy mit tehetünk, ha találunk egy elkóborolt jószágot. A kutyus chipjét nem csak állatorvos tudja leolvasni, hanem a mikrochip alapján számos MOL benzinkútnál is be tudják azonosítani az elkóborolt ebet. Ha nincsen chip a kutyában vagy az adatok nem megfelelőek, akkor kérjük egy állatmenhely segítségét, és ha ők sem tudják fogadni az ebet, akkor forduljunk az önkormányzathoz az állat megfelelő elhelyezése érdekében.

Álljon itt végül néhány jó tanács azzal kapcsolatban, hogyan válhatunk kutyatulajdonossá. Lehetőségünk van örökbefogadásra vagy vásárlásra, de előfordulhat az is, hogy éppen ismerőseinknél vannak elvihető kiskutyák. Ha az örökbefogadás mellett döntünk, forduljunk egy állatmenhelyhez. A menhelyről csak bizonyos feltételek mellett vihetünk haza kutyát. Fontos, hogy előtte megismerkedjünk, megbarátkoztunk a kiválasztott kutyával, és hogy a menhely is megbizonyosodjon szándékunk komolysága felől. De dönthetünk a vásárlás mellett is, főként akkor, ha fajtatiszta kölyökkutyát szeretnénk. Ebben az esetben forduljunk hivatásos tenyésztőhöz, ez általában garanciát jelent arra, hogy jó körülmények közül, jó helyről kapjuk a kutyust. Kerüljük viszont a szaporítókat, akik a tenyésztőknél sokkal olcsóbban kínálnak fajtatiszta kiskutyákat. Ők inkább a haszonszerzést tartják szem előtt, mintsem a kiskutya megfelelő tartási körülményeit.

Cikk megosztása:

Facebook
Twitter
Pinterest