Andrea 2018-ban csatlakozott hozzánk a versenyjogi csapat vezetőjeként, majd 2020-tól mint partner erősíti az irodát. Jókedve szétárad az irodában, mindenkit lelkesít, öröm vele dolgozni. Hogyan is lehettünk meg korábban nélküle?
Andrea teljes szakmai életét végigkíséri a versenyjog. Kívülről és belülről is ismer mindent, ami versenyjog, hiszen közel tíz évet dolgozott a Gazdasági Versenyhivatal vezető munkatársaként, majd a következő tíz évben a piaci szereplők oldaláról, jogtanácsosként és ügyvédként foglalkozott ezzel a jogterülettel.
A versenyjog mellett szakterülete az adatvédelem is, és a győztes csapat tagjaként kétszer is átvehette az „Év adatvédelmi csapata” díjat. Andrea emellett más, szabályozási jellegű területek szakértője, kiváló projektmenedzser, kitűnően átlátja és kézben tartja a folyamatokat.
Andrea 1999-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 2014-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi mesterképzésén szerzett mesterfokozatot nemzetközi és európai üzleti jog területén.
Folyékonyan beszél angolul.
ESG szakértőnk, Belényi Andrea az ESG egyre erősödő jelenlétéről beszél a cégek életében, az új szemléletmód munkajogi szempontjait pedig Csernus Zoltán világítja meg számos példán keresztül. A beszélgetést Menyhárd Attila vezeti.
Egy Podcast Belényi Andreával és Csernus Zoltánnal a céges visszaélés-bejelentési rendszerek kihívásairól. A beszélgetést Menyhárd Attila vezeti.
Az elmúlt hetet vezető ügyvédeink közül Varga János Tamás, Belényi Andrea és Lovretity András Párizsban töltötték, ahol az IBA éves konferenciáján vettek részt. A nemzetközi ügyvédi közösség öt napos csúcseseményét számtalan szakmai program színesítette. Kollégáink kerekasztal beszélgetéseken, előadásokon, szakmai reggeliken,
– Beszélgetés Belényi Andreával – Ha a whistleblowingról van szó, akkor sokunknak rögtön Belényi Andrea neve ugrik be, ami nem is csoda, hisz Andrea tapasztalata nagy múltra tekint vissza a céges visszaélés-bejelentési rendszerek kialakítását és bevezetését illetően. Számos cégnek segített
– A VJT és a Brit Kamara együttműködése – Belényi Andrea és Csernus Zoltán – a Brit Kamara szervezésében létrejött Whistleblowing reggeli előadói – szuperlatívuszokban beszéltek a rendezvényről: „Igazi siker volt! A rendezvény központjában a prezentáció állt, de előtte és
Tündérkertet avattak a Démétér Háznál. Andrea beszámolójából az tűnt ki, hogy itt valódi tündérek fogtak össze azért, hogy segítsék a vérképzőszervi problémákkal küzdő gyerekek gyógyulását. A Démétér Alapítványnak köszönhetően a Szent László Kórház területén létre jött a Démétér Ház, amelynek
Irodánk készítette el a Chambers adatvédelmi útmutatójának magyarországi fejezetét, ahol az általános adatvédelmi helyzet leírása után egy időszerű téma kifejtésére is lehetőséget kaptunk. A szerző, Várady Endre, a Chambers Privacy oldalain az adatvédelmi incidens témáját járta körül. Tette ezt azért,
Legal 500 EMEA 2022. A Legal 500 idei kiadványában kapott először személyes kiemelést és elismerést Belényi Andrea kolléganőnk, akinek adatvédelmi szaktudását méltatta a rangos kiadvány. Ebből az alkalomból készült ez a mini interjú. Milyen érzés személyes elismerést kapni a Legal
– Beszélgetés Dr. Belényi Andreával és Dr. Tamás Eszter Katával – Eddig élőben tartottuk, most ez is online történik, mint manapság annyi minden az életünkben. Múlt héten volt a negyedik online „Adatvédelmi tisztviselő (DPO) képzés az egészségügyi szektorban” elnevezésű képzésünk.
Interjú Belényi Andreával Idén miénk az „Év adatvédelmi csapata” díj. Ebből az alkalomból a Trend FM rádió interjút készített a csapat egyik tagjával, Belényi Andreával. Az interjúban negyed órában hallhatunk a GDPR-helyzetről az egészségügyben, az orvosok és betegek adatvédelmi nehézségeiről,
A hatékony jogi szolgáltatás professzionalizmussal, dinamizmussal, rugalmassággal és személyes odafigyeléssel ötvöződik irodánkban.