A vállalatok piaci versenyben elért pozíciója elsősorban attól függ, hogy mennyiben tudnak élni a digitalizáció kínálta előnyökkel és képesek-e alkalmazkodni az adatgazdaság üzleti környezetéhez. A sikeres üzlet alapvető feltétele az adatokra, a digitális szolgáltatásokra és a mesterséges intelligenciára vonatkozó komplex jogi szabályozásnak való megfelelési stratégia kialakítása és megvalósítása.
A mai adatalapú gazdaságban a digitalizáció célja új digitális megoldásokkal (pl. AI, IoT, Cloud, Big Data, API) átalakítani mind az értékesítési és ügyfélkapcsolati, mind a belső működési folyamatokat. Mindez jelentősen gyorsítja, kényelmesebbé és hatékonyabbá teszi a vállalati folyamatokat.
A digitális átállás arra kényszeríti a vállalatokat, hogy megfeleljenek az ezzel járó nagyszámú és szerteágazó jogi kihívásnak. Ez a megfelelés stratégiai tervezést igényel, hiszen figyelembe kell venni az adatvédelmi, és az adatok újra-felhasználására vonatkozó követelményeket, a fogyasztóvédelmi, a versenyjogi, az e-kereskedelemre és a szerződésekre vonatkozó szabályozásokat, a szerzői jogi követelményeket, és még sorolhatnánk.
Ennek a megfelelésnek egy komplex környezetben kell megtörténnie, ahol a technológiák gyors fejlődése miatt számos bizonytalansággal kell számolniuk a vállalatoknak. Mindez a belső folyamatok digitalizációjára is érvényes, hiszen ez is egy szervezeti és munkajogi kihívásokkal teli jogi környezetben történik.
A Közép- és Délkelet Európa országaiban is aktív vállalatok számára egy olyan, általunk menedzselt és koordinált hálózatot kínálunk, amelynek tagjai az egyes országok digitalizációra és mesterséges intelligenciára specializálódott vezető ügyvédi irodái.
A Baltikumtól a Dél-Balkánig terjedő hálózatunk több mint fél évtizede nyújt koordinált jogi szolgáltatásokat több országban aktív ügyfeleinknek, beleértve többszáz projektet, amelyben a világ egyik vezető technológiai vállalatát segítettük.
Ügyvédeink több mint 25 éve részesei a digitalizáció élvonalába tartozó nemzetközi vállalatok életének és technológiai erőfeszítéseik megvalósításának.
Magabiztossággal tölt el és motivál bennünket, hogy régi és új ügyfeleink működését ezzel a több évtizedes tudással és tapasztalattal tudjuk támogatni, a digitális átállás stratégiai tervezésétől egészen a gyakorlati megvalósításáig.
A digitális fejlesztések, új üzleti modellek, és a kapcsolódó szerződési környezet kialakítása során a teljeskörűség vezérel bennünket. Ennek része, hogy projektjeinkbe a hagyományos jogi megközelítésen túl beépítjük az adatvédelmi, fogyasztóvédelmi, versenyjogi, médiaszabályozási, reklámjogi és kereskedelmi jogi szempontokat és követelményeket is.
360°-os, üzleti szemléletű és gyakorlatias jogi szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek az adatgazdasággal, a digitalizációval, valamint a mesterséges intelligencia fejlesztésével és alkalmazásával kapcsolatos erőfeszítéseik támogatására.
A PrivacyRules szakmai szövetségében hat kontinens 70 partnerirodájával működünk együtt a technológia és adatvédelem területeken.
A szervezet segíti az ügyfeleket az olyan adatvédelmi ügyek intézésében, mint a megfelelés, a kiberbiztonság, az incidensek kezelése és a peres eljárások.
A szervezet vezetője, Alessandro Di Mattia, „espresso” videóiban aktuális szakmai kérdésekről faggatja a szervezet szakértőit.
Mióta 2025. január 1-jén hatályba lépett a frissített kiberbiztonsági törvény, azóta több, mint 3000 vállalkozást regisztráltak a hatóságnál, és egy új szabályozási irányelvvel is gazdagabbak lettünk.
A videó segít eligazodni az új szabályozás útvesztőjében, valamint sok hasznos információval szolgál a kiberbiztonsági auditokra és megfelelőségi ellenőrzésekre való felkészüléshez.
„Számos, a világ technológiai elitjébe tartozó globális vállalat jogi tanácsadójaként, naprakészek vagyunk mind a technológiák fejlődése, mind az üzleti modellek változása, mind pedig az ezeket befolyásoló jogi szabályozás terén.”
„One-stop-shop projektmenedzserként a hálózat külföldi ügyvédi irodáinak bevonásával segítjük ügyfeleinket a több országot érintő megfelelőségi projektek megtervezésében és megvalósításában.”
A hatékony jogi szolgáltatás professzionalizmussal, dinamizmussal, rugalmassággal és személyes odafigyeléssel ötvöződik irodánkban.